Alex Miriam Russo

Who I am…

Név: Alex Miriam Russo
Becenév: Lex, Lexi
Csoport diák
Évfolyam: 6. évfolyam
Ház: Griffendél
Vér: arany
Nem: nő
Titulus: The Persecuted
Kor: 17
Mikor és hol született: 1995. június 2., Ismeretlen hely
Szeret: írni, énekelni, varázsolni, segíteni másokon, a csöndet, rajzolni
Nem szeret: bujkálni, a múltjáról beszélni, sokáig egy helyben lenni, a halálfalókat
Kinézet: A 175 cm-es magasságommal, a legtöbb velem egykorú lánynál/nőnél nagyobb vagyok. Jó alakom van, nem is vagyok túl sovány és nincsenek rajtam felesleges kilók. Egyszóval megfelelő alkattal rendelkezem. Hajam vörös, néha sötétebb, valamikor világosabb. Körülbelül a hátam közepéig ér mikor egyenes, de a legtöbbször hullámos, így rövidebbnek tűnik. Szemem kék színű, télen sokkal sötétebb mint a többi évszakkor, de fogalmam sincs, hogy miért. Telt ajkaim vannak, világos bőröm. Ruhaszempontjából szinte minden jöhet, persze a magassarkúkat nem szeretem annyira. A legtöbbször farmert valamilyen pólót hordok, de szoktam szoknyákat is viselni. Sminket csak olyankor látni rajtam, ha valami bálra kell menni, vagy ehez hasonlókra. Hétköznap kerülöm a kozmetika szereket, mert úgy érzem nincs szükségem rájuk.
Jellem: Az emberek mindig azt hiszik, hogy akivel sok szörnyűség történik, az nem tudja már meglátni a szépet, és biztosan magába van zuhanva. Hát én egy példa vagyok arra, hogy ez a feltételezés nem igaz. Teljesen jól vagyok, persze nagyon rossz és elszomorító dolog számomra, hogy mennyi embert vesztettem már el. tudok mosolyogni, sőt minden nap szoktam. Alapvetően kedves vagyok, persze én mindig úgy bánok az emberekkel ahogy ők hozzám állnak. Ha valaki rám szál, és szóbeli bántalmazást alkalmaz, nem féle vissza vágni. Ok nélkül senkit sem bántok, persze csak akkor ha az illető megérdemli. itt nem a verekedésről van szó, vagy ilyesmiről. Nem vagyok a verekedés híve, de mivel annyian üldöznek és megakarnak ölni kénytelen voltam megtanulni magamat megvédeni.
Barátkozni könnyen tudok, és hamar megtalálom az emberekkel a közös témát, mivel sok mindent szeretek. A világért sem sértenék meg valakit direkt, hacsak nem olyan embereket bánt az illető, akiket szeretek. Azt eltűröm, hogy engem sértegessenek, de azt már nem ha valamelyik barátomat kezdjék el szidni. Akkor már bepöccenek annyira, hogy a nagyszájú illetőt leteremtsen nem is kicsit. igazából azt mondják sokszor, hogy kiszámíthatatlan vagyok, de ez nem igaz nagyon, mert én mindig kedves vagyok, csak akkor nem mikor a helyzet úgy kívánja meg.

My family

Anya: Anabell Morato, 26 volt mikor meghalt, semmilyen, nem ismertük egymást
Apa: Arthur Morato, 38 volt mikor meghalt, kapcsolat
Testvérek: nincsenek
Egyéb hozzátartozók: Sirius Black, apám egyik barátja volt, az utolsó családtagom, azaz apám halála után egy darabig vele voltam, de aztán a magam útját kezdtem járni

My life

Már a születésemtől kezdve rossznak mondható az életem. 1995. június 2-án láttam meg a napvilágot, egy ismeretlen helyen. Alig, hogy megszülettem megtaláltak a halálfalók és mi csak hárman voltunk, vagyis mondjuk, hogy ketten, mert engem nem lehetett igazán beleszámolni a dologba újszülöttként. Apám sikeresen kimenekített engem és ő is megmenekült, de az anyámat sajnos nem tudta megmenteni. A halálfalók megölték őt, azt nem tudjuk, hogy kínozták is e, vagy csak végeztek vele, de az biztos, hogy az nap halt meg. „Szép” kis születésnapon van, már ettől is. Persze miután elmenekültünk sem lehettünk sokáig egy helyen. A legtöbb idő amit egy városban töltöttünk 9 nap volt. Mondhatom ne volt épp kellemes, hogy sosem lehettek barátaim, nehogy kiderüljön kik vagyunk. Senkiben sem bízhattunk meg, még abban sem aki apám barátja volt. Senki sem tudta hol vagyunk, mit csinálunk, és ez éppen így is volt jól. Ránk vadásztak és nem szabadott még csak az utcára sem kimennem. Apukám is csak úgy ment ki, hogy valamilyen varázslat segítségével valaki más alakját vette fel.
Utáltam az életemet, utáltam a halálfalókat, utáltam Voldemortot, és legjobban anyám gyilkosát utáltam. Nem tudom ki volt az, de úgy voltam vele hogyha szembe találom egyszer magam vele biztosan megérzem, hogy ő volt az. Mindig is megláttam jót, és épp ez segített abban, hogy még ilyen élet mellett is bírjak szinte bármikor mosolyogni. Egyedül a születésnapomon nem bírtam mosolyogni, mert akkor csak anyám járt az eszemben. Még csak nem is emlékezhettem rá, és ez volt a legrosszabb. Apámnál nem volt fénykép, mivel nem mehettünk el a régi házunkba ilyesmikért. Mindent ott kellett hagynunk magunk mögött.
Apám mindig azt mondta, hogy nekem még szerencsém van. Én fogom a legkevesebb rosszat átélni, de ezt nem tudtam elhinni neki soha. Mindig hozzá tette azt is, hogy én fogom megváltoztatni egyszer a varázsvilág sorsát. Hát ezen legszívesebben mindig nevettem volna, de manapság már úgy vagyok vele, hogy ki tudja? talán igaza van. A vele eltöltött 12 év alatt megtanultam önállósodni vészhelyzet esetére, és azt is megtanultam, hogy ritkán tévedett, de ha mégis akkor az olyan dolog volt amiben még a jövőbelátók is tévedhetnek.
Persze velem sem lehettem valami sokáig. igen nekem 12 év nem volt elég, hiszen nagyon szerettem az apámat. Londonban voltunk épp, és június másodika volt. Csendben üldögéltünk, én kicsit már kezdtem elaludni mikor a bejárati ajtó nagy zaj mellett repült ki a helyéről. Apám azonnal előkapta a pálcáját, és nekem is ugyan ezt kellett tennem. Én nem használtam, csak apám harcolt. Voltak ott vagy tízen is szerintem, de apám oylan jól harcolt ellenük, hogy egyik sem juthatott el hozzám. Hármat már kiütött mikor egy átok eltalálta. Megsérült, de nem hagyta abba a küzdelmet, csak a fejével felém fordult egy pillanatra és csak egy szót kiáltott: Fuss! Egy kicsit le voltam sokkolódva, így csak pár másodperc után tudtam menekülőre fogni. Futottam arra amerre tudtam és persze arra amerre láttam. fogalmam sem volt arról merre megyek és azt sem tudtam látom-e még apámat. Miután már jó ideje futottam abba hagytam. Egy oylan utcán kezdtem el sétálni ahol sokan járnak. Úgy gondoltam ott semmi bajom sem lehet. össze futottam apám egyik barátjával, elmondtam neki mindent, ő meg magához vitt. egy kis ideig ott laktam nála. Alig egy évig csupán. utána a magam lábára kellett állnom. Tudtam hogyan kell csinálnom azt, hogy egyedül is túléljek. Nem kellett senki, persze nem jött volna rosszul ha van valaki mellettem.
Mikor 14 éves voltam azt halottam, hogy Sirius Black megszökött. Tudtam ki votl ő, és azt is hogy ártatlan. De a legfőképpen az foglalkoztatott, hogy nem volt nehéz kitalálni hol is van. Pont elkaptam ott a rejtekhelyén, és megengedte, hogy ott lakjak ameddig csak akarok, de neki még el kell intéznie valamit. Szó nélkül beleegyeztem a dologba. Nem vagyok nagyon ellenkező, ha olyan emberről van szó mint Sirius. Mikor 16 lettem, már rég nem ott laktam ahol megengedte, hogy maradhassak. Teljesen és visszavonhatatlanul a magam lábára álltam. Ekkor már meg tudtam azt csinálni, hogy megváltoztassam a nevem. A vezetéknevemet Morato-ról Russo-ra változtattam. Már hozzászoktam ehez a névhez, sőt egy kicsit jobban is tetszik mint az eredeti vezetéknevem. talán azért, mert nem szeretem mikor tudják ki is vagyok, mert mindig csak sajnálnak. De én köszönöm szépen nem szorulok rá senki sajnálatára sem.
A 17. születésnapom után majdnem kereken egy hónappal a Roxfort igazgatója hívott meg magához. Én a levél megérkezte után egy nappal mentem el, hogy megtudjam mit is akar tőlem Dumbledore professzor. Már ismertem, és ő is ismert. tudta, hogy ki is vagyok, mi a múltam, de teljesen megértett és úgy kezelt mint bárki mást. Megkérte, hogy járjak az iskolába, de nem azért, hogy tanuljak, hanem azért, hogy megakadályozzam, hogy bármi baja essen pár fontos személynek. Kiderült, hogy Harry Potter és barátai bizalmába kellene férkőznöm, hogy letudjam őket beszélni arról, hogy Voldemort ellen induljanak. igen visszatért a Nagyúr, és ez nekem sem jelentett semmi jót. belegyeztem, mert úgy legalább nem kellett folyton vándorolnom. A kaland nemsokára kezdődik, már csak az a kérdés, hogy milyen jól tudom elhitetni az emberekkel, hogy csak 6. évfolyamos diák vagyok.

[831 szó, így a minimum szószám túllépve.]

Kedvességem határtalan, és hogy ezt bebizonyítsam...


ELFOGADLAK!

Remélhetőleg tudod mi a dolgod, sóval engedlek utadra.