Tom Rowle Denem - Lord Voldemort

[Only admins are allowed to see this image]


Who I am …

Név: Tom Rowle Denem
Becenév: Voldemort, Lord Voldemort, Voldemort Nagyúr, Nagyúr, Sötét Nagyúr, Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén
Csoport Halálfaló
Évfolyam: -
Ház: -
Vér: Félvér
Nem: Férfi
Titulus: Sötét Nagyúr
Kor: 71 év
Mikor és hol született: 1940. December 31. - Wool's Orphanage, London
Szeret: Nagini-t, csatlósait, mugli üldözés/kínzás
Nem szeret: Jók, Harry Potter, és mindenkit, aki szembe száll vele
Kinézet: A bőre fakó, bár itt-ott látszanak rajta foltok, ezek inkább csak a bőre vékonysága miatt látszanak. Orra eltűnt, és leginkább egy kígyó orrára hasonlít, amit mindössze két függőleges vágás jelez. Fogai hegyesek lettek az idő múlásával. Kb 180 centi magas, és egy átlagos korabeli férfi verseny súlyával rendelkezik. Testalkata átlagos, bár erre nem is panaszkodik. A szemei szintén szürkék, így tökéletesen passzol a bőr tónusához, haja már rég nincs. Legtöbbször fekete talárban látni, ám van, hogy sötét öltönyt is felvesz fekete nyakkendővel.
Jellem: Eléggé összetett jellem. Álszent, és igazából mindenre elszánt. A harcot sosem adja fel, ám intelligenciáját is beveti, ha arról van szó, és szinte mesteri terveket képes készíteni. Felbosszantani nem nehéz, de nem is könnyű. Úgy néz ki, mintha saját maga, mintegy gombnyomásra, váltogatná a kedélyállapotait, egyik pillanatban még mindent megadna, a következőben pedig már a pálcáját szegezi rád, és készen áll, hogy végezzen veled, épp ezért kissé kiszámíthatatlan. Céljai érdekében bármire képes, és ha azt akarja, hogy mellette állj, akkor te bizony mellett is fogsz állni, ha máshogy nem, hát kényszerből.

My family

Anya: Merope Gaunt, nem ismerte az anyját
Apa: Tom Riddle Sr., 65, sosem szerette, sőt, utálta
Testvérek: -
Egyéb hozzátartozók: Mardekár Malazár, Cadmus Peverell, Thomas Riddle, Mary Riddle, Marvolo Gaunt, Morfin Gaunt

My life

Mióta visszatértem a varázsvilág felbolydult, bár ez várható volt, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire. Akkor, ott a temetőben megjelent néhány halálfaló, akik korábban hűséget fogadtak nekem, és mikor eljött az idő, visszajöttek. A bökkenő csak az, hogy ebben semmi hűséges nincs. Azért tértek vissza, mert látták a jelet felizzani a karjaikon. Undorító bagázs, álszent népség. De hát mit is várhatnék.
- Kelj fel! – intettem a pálcámmal az előttem négykézláb görnyedő alakra. Eustace Humbley-nak hívták, a Reggeli Próféta egyik munkatársa, és nem titok, hogy a cikkeiben keményen támadott engem és a Halálfalókat. Utóbbi kevésbé érdekelt, de a személyem elleni támadásokért muszáj felelnie, és meg kell torolnom azokat. Meg kell hagyni, újságíró létére egész jól bírta.
- Eustac, ideje felállni. Nem leszünk így jóban. – leguggolok hozzá, hátha így el tudom kapni a pillantását. Erőtlenül nyúl a pálcájáért, amit egy gyengébb Capitulatusal odébb lökök.
- Enyje, enyje. Hát szabad neked ilyet? – csettegtem és ráztam a fejem.
- Tudod, Eustace, igen nagy szolgálatot tehettél volna, ha beállsz közénk. Egy tudósító a Reggeli Prófétánál, aki napra készen, elsőkézből kapja az infókat, megbízható forrásból. Még díjat is nyerhettél volna. – próbáltam meggyőzni, hogy álljon közénk, de rettentő makacs, és nekem esett, én meg nem hagyhattam magam. A párbaj nem volt hosszúéletű, ez nem kérdés. És most itt tartunk. Lassan, erőlködve térdelő helyzetbe küzdi magát.
- Nocsak, nocsak. Még van benned ennyi energia? – lepődöm meg, de ez igazából még tetszik is. Hátrálok pár lépést.
- Ez az, ez az! Nagyszerű! Kelj fel, folytassuk. – közelebb legyintem hozzá a pálcáját, amire gondolkodás nélkül ráteszi a kezét. Kábító átokkal próbálkozik még ebből a pozícióból, de könnyű szerrel hárítom.
- Na, na. Tudsz te ennél többet is. – gonosz vagyok és kegyetlen, ez tény, de az én számomra is megalázó, ha így kell végeznem az ellenfelemmel.
- Nem fogom megadni magam neked. Bármit teszel is. Mindig lesz olyan, aki szembe száll veled.
- Pokolba a magasztos és klisés beszéddel! Ne pocsékold az időmet! Sokan vannak még, akik várnak a sorsukra. – a mondandóm végére, már kicsit nyugodtabb hangnemben érkezem el. Közelebb libbenek Eustace-hoz és a pálcám hegyét az álla alá teszem, és kicsit megemelem a fejét, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Nem, nem lesz ilyen könnyű dolgod. Nem itt fogsz elporladni. Úgy csináljuk, hogy felhajtás legyen belőle. – megfogtam Eustace vállát és hopponáltam, méghozzá egyenesen a Reggeli Próféta székházába.
- Ez az ember itt, kikezdett a Sötét Nagyúrral és a csatlósaival. Elhoztam, hogy lássátok mi történik, ha valaki hasonló véleményre jut! Állj fel Eustace, kérlek! – a vége ismét nyájasra sikerült. A férfi, látva kollégái megdöbbent arc kifejezését, nagy nehezen talpra kecmergett. A pszichikai ráhatás tökéletesen működött.
- Tessék, tessék, itt a pálcád. Fogd, fogd meg. – nyújtottam át neki a jogos tulajdonát.
- Soha nem megyek bele ilyenbe. Felejtsd el, hogy engem megkaparintasz.
- Óh, nem nem. Már nem kellesz. A lényed már csak elrettentő példa lesz a holnapi kiadás címlapján. Avada Kedavra! – egy pillanatot sem hagytam neki. A jellegzetes zöld fény kiröppent a pálcából, és Eustace arcára fagyasztotta a rémületet, így őrizve meg testét az utókornak. Körbe néztem a döbbent újságírókon, majd ahogy érkeztem, úgy távoztam.

Látom megjött a legnagyobb ellenségem Bár nem akarom tovább szaporítani a szót:
Elfogadva!
Foglalókat nem elfelejteni