Nova Mallory ~ Angel

nova mallory

Egy csipet ez, egy csipet az, s már kész is van. így lettem én is, mindkét szülőmből van valami bennem. A bőröm hófehér, mintha azt sugallná, hogy vámpír vagyok, ami lehetetlen. Kissé porcelánszerű, ami miatt úgy érezhető, hogy menten összetörök a kezek közt. Hajam szőke, mint a Nap sugarai. Puha hullámokban omlik vállamra, kissé hercegnős stílust adva kinézetemnek. Szemem kék, mint a Hollóhát színe, de ez engem csöppet sem zavar.
178 centi magas vagyok, nőies formákkal, ami felkelti a hímek figyelmét. Kerekdett formáimat édesanyámtól örököltem, pont, mint magasságomat. Tömegem nem tabu, de mivel egy hölgy vagyok, nem szeretném elárulni.
Arcomat szeretem kihangsúlyozni halvány sminkkel, nem túl erőssel az iskola szabályai miatt. De ezt szeretem ritkán megszegni, megengedve magamnak az erősebbet is. Ruházatom igen egyszerű. Általában a fekete- szürke-zöld párosítást használom, azaz az iskolai taláromat, de mikor véget érnek az órák előszeretettel cserélem le hétköznapi ruhákra. Szeretek divatosan öltözni, a nőies vonalat képviselem, bár vannak sportosabb ruháim is. A kiegészítők terén egy egész arzenált tartok magammal, mert azok egy nő legjobb barátai. Hajamat általában leengedve hordom, nagyon ritka eset az, hogy ha felkötöm. Talán kviddicsezés közben, de ez ritka eset.

Két lábon járó angyal, vagy ördög? Mindenki jöjjön rá, hogy melyik felet is képviselem. Bár szerintem mindkét vonás megtalálható bennem. Kezdem inkább a jobbik felemmel.
Mivel egész kiskoromban gyerekekkel voltam közrezárva, ezért meg tanultam osztozkodni, bár ezt nem szeretem megtenni. Olyan vagyok, hogy ami az enyém, azt nem adom oda másnak. Kedves, elragadó személyiségnek tartom magam, aki képes másokkal együtt sírni, örülni, de ezt nem szeretem gyakorlatba fektetni. Imádok, olyannak tűni, akit nem érdekli, mi történik a körülötte lévőkkel, ami igaz is, mert egyáltalán nem szeretek velük foglalkozni. Ha magammal foglalkozhatok, akkor miért foglalkoznék a többiekkel? Talán ez elárulta, hogy egoista vagyok, de én ezt büszkén vállalom, ahogy azt is, hogy a Mardekár lelkes házát erősítem.
A többieknek az jöhet le negatívan, hogy szókimondó vagyok. Ami a szívemen az a számon is, ezért sokszor tűnök fel rosszfényben. De aki az igazságot nem bírja, az nem fog túlélni a való világban. Akaratos vagyok, megkapok mindent, és mindenkit akkor, és amikor kedvem tartja, bár ezt nem szeretem bedobni, mint ahogy semmi mást sem. Sok mindenki nem szereti, ha fehérneműben járkálom, de én nem szégyellek semmit, ami rajtam van, ezért is szeretném megmutatni mit is adtak át nekem. Bár az iskolában rendesen viselkedem, nem fognak fehérneműben látni, de otthon bármikor. Nem vagyok beképzelt, bár annak tűnhet, főleg azoknak, akiknek be-beszólok.
A fiú téma nálam nem tabu, bármikor lehet tőlem tanácsot kérni, s igen elmondhatom, hogy a hosszú kapcsolatok híve vagyok. Bár még nem találtam meg az igazit, van rá még időm. Szeretek üldögélni egyedül, mert az megnyugtat, elgondolkodhatom a dolgaimon, ami felfrissülést hoz.

1996.február.18-án születtem South Yorkshireban, mint szüleim első és utolsó leány gyermeke. Már volt egy fiúk, aki különösebben nem örült az érkezésemnek, mert már nem ő volt a család kedvence. Gyermekkorom igen átlagosnak mondható, mondjuk már akkor észre lehetett venni, hogy nem is vagyok olyan tündéri, mint ahogy eddig gondolták. Szerettem visszabeszélni a nevelőnőknek, a testvéremmel pedig egyre jobban kezdtem kijönni. Anyáék mindig azt mondták, ha ezt nem hagyom abba, akkor a Mardekárba kerülök, de ez engem csak örömmel töltött el.
S miután a 30. nevelőnőt sikerült elüldöznöm anyáék egy több gyerekre vigyázó nőre adott engem, meg Noel. Nem volt olyan szörnyű, mint gondoltam, mert megismerkedtem Lavenderrel, akivel az óta is a legjobb barátnők vagyunk. Minden áldott nap együtt játszottunk, mi hárman, mindenfélét. Fára másztunk, kergetőztünk, s minden egyéb dolgot műveltünk, amit gyerekként szoktak. Aztán elérkezett az első búcsú, Noel kirepült, pontosabban berepült a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző szakiskolájába. Hazudnék, ha azt mondanám nem hiányzott, mert tényleg szükségem volt rá, de akkor még csak 10 éves voltam. Aztán minden megváltozott, amikor 11 évesen megjött a levelem, hogy engem is felvettek a Roxfortba.
11-13’s évek
Elsősorban megérkeztem e nemes iskolába ahol hatalmas meglepetésemre, meg a Lavenderére, bekerültem a zöld-szürke kígyók közé, ami boldogsággal töltött el. Egyre több időt kezdtem el tölteni a házamban lévőkkel, még jobban olyanná válni, mint ők. Kevesebb időt töltöttem Lavenderrel, de ez nem állt a barátságunk közé, elvégre ő is talált magának barátokat. Az első évem eseménytelen volt, mint minden Mardekáros, én is teljes szívemből gyűlöltem Harry Pottert, a kis túlélőt. A többi két év sem volt annyira eseménydús, mint bárki képzelné. Gonoszkodtam, tanultam, mindent megtettem annak érdekében, hogy varázsló tanoncokat kergessek az őrületbe. Eközben megkedveltek a nagyobbak is, kezdtem minden titokban jártas lenni, s ezt ki is használtam néha napján.
14-től napjainkig.
Lassan minden kezdett helyreállni, mintha eddig nem lett volna minden a legnagyobb rendben. Minden tökéletes volt, legalábbis úgy gondoltam, egészen addig, amíg fel nem tűnt Ő. No, igen erről lenne mit mesélnem, elvégre ő volt az első szerelmem. Tipikus női felfogás, hogy mindenkinek szerelembe kell esni, de én tudtam, hogy amit érzek az puszta fellángolás. Aztán megtörtént, ami nem kellett volna, legalábbis szerintem. Eljött a Trimágus Tusa ideje, s az én kedves Daliás Hercegem elhívott a bálba, ahol ki is használva a kettőnk közt lévő kevés teret ajkaimra tapadt. Aztán már kerültem, mert akár hogy nézzük, egy Mardekáros nem jöhet össze egy Hollóhátas fiúval, képtelenség. Nem volt nagy szám, amilyen könnyen jött, olyan könnyen ment.
Utána történt egy elég nagydolog, a fiú, a kis túlélő Voldemortot kiáltott, amitől mindenki elkezdett körülötte ugrálni. Nos, én nem, nem is fogok, még Lavender kedvéért sem. Én személy szerint örülnék annak, ha visszatérne a Nagyúr, talán azért, mert a szüleim is igen rajonganak érte. Nem talpnyalás, vagy valami ilyesmi, ez a tény, meg az, hogy borsózik a hátam Harry Potter nevének hallatán.
A nyarat nem töltöttem Anglia határain belül, elutaztam, messze, pontosabban Egyiptomba. Valamiféle táborszerűség volt aranyvérű gyerekek számára, ami remek alkalom volt új ismeretségeket szerezni. Én szereztem, Louist, aki a kedves házam tagja volt, s én egyáltalán nem tudtam róla, pedig kiderült, hogy egy évfolyamban is vagyunk. Most pedig a jelenben vagyunk, ahol nem tudni mit hoz a jövő, de reménykedem benne, hogy engem meg Louist összehoz.