Pansy Parkinson - kész (:

Who I am …

Név: Pansy Parkinson
Becenév: Pans
Csoport diák
Évfolyam: 6. évfolyam
Ház: Mardekár
Vér: arany
Nem: nő
Titulus: the dark girl
Kor: 16
Mikor és hol született: Bassett, North Wiltshire, Anglia; 1996. október 29.
Szeret: másokat piszkálni, elsajátítani minél több fekete mágiát, pletykálkodni
Nem szeret: jó pofizni, kedveskedni, barátkozni
Kinézet: Nem mondanám, hogy csúnyának születtem. Az átlagnál szebb vagyok, bár a tökéletesség még nincs olyan közel hozzám, mint kéne, hogy legyen, valami alakulóban van. Sötétbarna, bizonyos fényviszonyok között fekete haja, és mindehhez két szép zöld szemem van. Nem vagyok kifejezetten magas a magam 168 centijével, de nem fogok ebből ügyet csinálni, hiszen szeretik az alacsony lányokat. Vékony vagyok, mindössze 48 kiló, bár van amikor túljutok a kerek 50-en, de ez csak rendkívül ritkán fordul elő. Imádok kirívó ruhákat viselni, főleg annak érdekében, hogy Draco előtt villogjak, bár van olyan, amikor nincs kedvem felvenni semmi különlegeset. Olyankor nem megyek ismerősök közelébe.
Jellem: Nem mondanám magamat egy kifejezetten kedves teremtésnek. Imádok másokat piszkálni, és szapulni, szavakkal, és varázslatokkal egyaránt bántani. Nem tudom miért, de élvezem. Már kiskoromban is goromba gyerek voltam, makacs, önző, nem túl segítőkész, nagyszájú. fenyegetőző, és nem éppen csendes.. ez mind a mai napig jellemez engem. Barátaim csupán a mardekárban vannak, már ha barátoknak lehet őket nevezni. Inkább csatlósok. Az újoncokat is előszeretettel ugráltatom, legalább is, ha megtehetem, én már csak ilyen vagyok. Néha kissé nagy célokat tűzök ki magamnak, de mindig próbálok arra törekedni, hogy elérjem azokat. Ha másokon kell emiatt átgázolnom, hát előszeretettel megteszem, csak kapjam meg, amit akarok. Említettem már, hogy nagyon önző vagyok?

My family

Anya: Lorraine Parkinson; 35éves; munkanélküli; kissé nehezebben értek szót anyámmal, de megvagyunk egymás mellett.
Apa: John Parkinson; 36 éves; halálfaló; nagyon kedvelem apámat, mindig is jól kijöttünk egymással.
Testvérek: ---
Egyéb hozzátartozók: Mivel aranyvérűek vagyunk, így mi is rokonságban állunk a többi családdal, csak azt nem tudom miként. Nem is érdekel.

My life

1996 október. Nem mondom, szép nap lehetett, amikor én megszülettem. Félre nem kell érteni, valószínűleg egy tipikus ősz volt.. akkoriban még a Nagyúr uralkodott.. miket beszélek? Hiszen most is ő uralkodik! Mindegy, visszatérve a múlthoz.. 29-én megszülettem. Tüneményes kisbaba voltam, fekete hajjal, világoskék szemekkel. Koraszülött lévén kicsit többet kellett bent lennünk a kórházba, de megérte. Legalább is szerintem megérte, hisz mi van, ha komplikáció lép fel, és én meghalok? Nem lenne a világ ép.. mert én hiányoznék.
Kiskoromtól kezdve naplót vezetek. Nem tudom pontosan miért is szoktam rá. Talán a magány volt az oka. Nem mondom, hogy kifejezetten barátoztam volna az emberekkel, inkább csak úgy.. el voltam. Minden gyerek 10 évesen kerül a Roxfortba, esetleg tizenegy. Tehát nekem is volt időm az általános iskola negyedik osztályáig végezni, sajnálatos módon. Mondanom sem kell, gyűlöltem oda járni. Utáltam muglik között élni, hiszen mindig is tudtam, hogy az ereimben nem sima emberi vér csörgedezik.. nem, ez varázslattal teli, én magam vagyok varázslattal teli. Mindegy. Sosem értettem a szüleimet, hogy miért küldenek abba a nyomortanyába, ha egyszer magántanárom is lehetne. A gyerekek utáltak, pontosabban én nem engedtem közel őket magamhoz. Mindegy, a lényeg, hogy nagy nehezen végigszenvedtem négy évet.

"2004. február 12. 12:30
Utálom ezt az iskolát! Olyan jó lenne végre otthon ülni, és apától tanulni valami jó kis kínzást... egy új varázsigét. Tudom, hogy otthon tilos varázsolnom, és hogy még két évet kell várnom arra, hogy elmehessek abba az Istenverte Roxfortba, de ez már nem érdekel. Az sem, hogy ott lesznek jók, cukik, és gyomorfelforgatóak, csak ott akarok lenni. Bárhol jobb lenne, mint itt nyomorogni a muglik között. "

"2006.augusztus 25. 18:00
Apa most mutatott be nekem egy újabb varázsigét. Embereket lehet vele kínozni, ami azt illeti, nagyon tetszik. Azt is elmondta, hogy rengeteg gyakorlásba, és évbe fog telni, hogy rendesen megtanulhassam, de ha egyszer sikerül, igazán élvezni fogom, hogy használni tudom. Úgy gondolja, ha nagy leszek, majd én is a Nagyúr szolgálatába állok. Őszintén szólva úgy gondolom, ennek még igazságalapja is lehet. Szívesen szolgálnám."

Persze, mindezeket még kisgyerekként írtam. A furcsa az, hogy nem kifejezetten változott a véleményem. A második naplóbejegyzés, amit most megmutattam, öt nappal azelőtt készült, hogy nekünk a Roxfortban az első napunk megkezdődött volna. Még emlékszem a beosztási ceremóniára, és a vele járó izgalmakra. Ott álltam a sorba, és vártam, miközben minden ujjam, és a gyomrom is görcsben állt. A várakozás azt hittem fel fog emészteni. Aztán én következtem. Ráültem a kis sámlira, McGalagony a fejembe nyomta a süveget, ami szinte rögtön kimondta a házamat; Mardekár. Vigyorogva keltem fel, és sétáltam oda az asztalhoz, ahol a helyem volt attól a naptól kezdve. Sosem hittem volna, hogy egyszer találkozok majd ennyi hozzám hasonló emberrel. Életemben először tényleg szívből mosolyogtam. Élveztem az első napomat a Roxfortban.

"1991. június 2. 15:00
Az a nyamvadt kis Potter kölyök.. mindenki őt ünnepli, mert megmentette a világot a Nagyúrtól. Pedig nem csinált semmit az a kis gyerek. Miatta vesztettük el a házversenyt, miatta ment tönkre minden. Mindenki mérges rá, meg is értem. Mindig mindent tönkre tesz, de a jövő tanév nem lesz számára ilyen szerencsés. Megfizet még érte a kis.. nem írok csúnyát. Nem, nem, Pansy most leül, és relaxál egy sort. Aztán összepakol, mert nem sokára megy a vonat haza, a cuccai pedig szerte - szana szét vannak."

Ez a bejegyzés egy kicsit vicces... hiszen másodikban sem kapta vissza Potter, amit érdemelt volna.. sőt. Még azt a kamrát is kinyitotta, és megmentette azt a nyomorult kis Weasley lányt. De nem érdekel, nem foglalkoztam vele. A harmadik tanévben, ha jól tudom, szimplán kiutálta mindenki. Végre nem ő volt a kis kedvenc.. Aztán jött a negyedik.. hihetetlen, mekkora egy tetü. Szabályt szegett, indult a Trimágus Tusán. És engedték!! Érti ezt valaki? Még mindig felháborítónak tartom ezt a tényt, de nagyon. Végigcsinálta, Diggory meghalt. Élveztem. Élveztem azt a szenvedést, ami mindenkiből áradt.
Elsőtől kezdve egy bagázshoz csapódtam mindig is, Draco-ékhoz. Ott voltam a két balfékkel, meg a tejfölszőke félistennel. Mindig is megakartam magamnak szerezni, próbáltam elérni, hogy észrevegyen, de ez egy hiú ábránd volt, hiszen ő sosem figyelt a lányokra. Egyszerűn nem érdekelték. De mint azt az elején említettem,ha kitűzök egy célt, akkor azt mindenképp elérem. El si értem, bár nem volt hosszú kapcsolat, és mai napig fáj, ahogy maga mögött hagyott. Igaz, én sem voltam ártatlan, hiszen Zambinival már volt egy kisebb kavarásunk. Érti ezt valaki? Pont ő? A mai napig képtelen vagyok megérteni, de mindegy. Én próbálom magam leállítani Draco-ról, és felfogni, mit is érzek. Merthogy igen, én érzek...

Elfogadva
A foglaló, és esetleg a játékostárs kereső után vesd bele magad a játékba